Fő tartalomhoz
Lindab Logo
Choose languge

Légcsatorna-tisztítás – Szükséges rossz? Szükséges? Rossz?

Tervezők, gépészek, üzemeltetők, kivitelezők manapság egyre többet találkoznak a légcsatorna-tisztítás kifejezéssel. 

A tapasztalat azonban az, hogy az érintettek nagy része (kb. 70%) még a mai napig nem tudja, hogy mi is ennek a témának a jelentősége. Sokan gondolják úgy, hogy még kisebb keresztmetszetű levegőjáratokban is elfér néhány milliméter por. Az nem látszik, bajt nem okoz, a tisztítása pénzbe kerül, így marad az állapot.

Cégünk, a Pap Légtechnika Kft. 14 éve foglalkozik légtechnikai és egyéb épületgépészeti kivitelezések mellett légcsatorna-tisztítással. Ezen időszak alatt kellő tapasztalat gyülemlett fel a cég életében a témával kapcsolatosan. Találkoztunk számos elrettentő, de ugyanakkor sok követendő példával is az elmúlt évek folyamán.

Általánosságban elmondható, hogy a modern légtechnikai rendszerekkel ellátott, 90-es évek végén, 2000-es évek elején épített épületek mára elérték azt a kort, amikor a szellőzőrendszereikkel az általános karbantartáson túl már igencsak foglalkozni kell, ha az üzemeltetők eddig nem vették komolyabban szemügyre a rendszereik belső felületeit. Az ideális helyzet az lenne, ha már a rendszerek megépítése során tisztítónyílás-ajtókat helyeznének el azokon, így biztosítva a későbbi ellenőrizhetőség és a tisztíthatóság egyik feltételét. Ez sajnos a mai napig nem jellemző, ugyanis úgy gondolják a beruházáskor, hogy ennek a tételnek a kihagyásával rengeteg pénz spórolható. Ez meglehet, azonban ha a későbbiekben szeretne valaki tisztítást végeztetni a már beépített, elrejtett szellőzéstechnikai rendszerein, akkor a szükséges nyílások kialakítása jóval költségesebb lehet. De miért is van minderre szükség?

Érdemes két területet különválasztani: technológiai légtechnika és komfortklíma. Előbbi legegyszerűbb, legáltalánosabb és legismertebb formái a nagykonyhai elszívó rendszerek. Ezek egész egyszerűen már néhány hónapos működés után olyan mértékben szennyeződhetnek a zsírtól, hogy tűzveszélyt jelentenek, a tisztításuk első sorban ezért javasolt. Sajnos számos olyan esetről hallunk a híradásokból, amikor a tisztítás elmulasztása miatt keletkezett tűz egy plázában, bevásárlóközpontban, étteremben…

A komfortklíma jóval összetettebb és sok szakember által sokféleképpen kezelt terület. Kérdések merülnek fel a jogszabályi hátteret illetően, illetve az egészségügyi hatásokat illetően is. Nos, jogszabály jelen területen is létezik, ha nem is olyan módon, hogy előírja a rendszerek kötelező tisztítását; a belső levegő minőségére vonatkozóan léteznek előírások, és az érintett hatóságok egyre komolyabban veszik ezen terület ellenőrzését, jogszabályi hátterének biztosítását.

Egészségügyi szempontból nem kétséges a tisztítás szükségessége, amelyet több ezer elvégzett légmintavételünk, kiértékelésünk alapján állítunk. Az évek során lerakódó poros szennyeződés sok esetben megfelelő táptalajt képezhet a különböző baktériumoknak, gombáknak, amelyek kórokozók is lehetnek. Allergiás megbetegedést, állandó irritációt okozhatnak az épületben tartózkodóknak. (Nem csak a „rettegett” legionella lehet veszélyes!) Találkoztunk már irodaházban olyan gombával (Criptococcus), amely az ember tüdejében nagyon gyorsan, nagyon nagy felületen szétterjedve okozhat komoly megbetegedést, akár halált is. Szakemberek állítják, hogy megfelelő szűrők használatával mindez elkerülhető. A gyakorlat mégis azt mutatja, hogy a szűrés egy idő után nem elég. Az említett irodaházban negyedévenkénti, megfelelő, az előírásoknak maximálisan eleget tevő szűrőcsere volt. Akárcsak abban az étteremben, ahol egy macska került bele a légtechnikai rendszerbe…

Okozhat még „fejfájást” az üzemeltetőknek az építkezéskor vagy egy utólagos átalakításból származó szennyeződés a légcsatorna-hálózat belsejében. Ez leginkább építési törmelék, gipszkartondarab, valamilyen szigetelőanyag, amelyeknek apró részecskéi a beltéri levegőáramba kerülve komoly nyálkahártya-irritációt, allergiás tüneteket idézhetnek elő szemben, orrban, garatban.

Mielőtt azonban bárki nekikezdene a légcsatornái kitisztíttatásának, a józan ésszel sok-sok pénz takarítható meg. Javasoljuk a rendszer alapos feltérképezését mind mechanikai, mind mikrobiológiai oldalról. Ma már komoly cégek komoly technológiával rendelkeznek a különböző rendszerekben lévő „rendellenességek” kiszűrésére. Mi magunk is több száz mérést végzünk el havonta. A mérések és egyéb vizsgálatok eredményei hamar megmutathatják a szükséges lépéseket a tisztítást és fertőtlenítést illetően.

Hazánkban is egyre elterjedtebbek a magánházakban, lakásokban alkalmazandó kisebb, kompakt légtechnikai rendszerek. Ezek higiéniai állapotának ellenőrzése is elengedhetetlen. Éves szinten legalább egyszer javasolt a mintavételes mikrobiológiai ellenőrzés. Ezek költsége jóval alacsonyabb, mint az ipari méretű rendszerek ellenőrzése.

 

Laki Zsolt, Pap Légtechnika Kft.