Fő tartalomhoz
Lindab Logo
Choose languge

Együtt építjük a jövőt!

A Lindab Kft. mindig is elkötelezetten támogatta a hazai építőiparban dolgozó szakemberek szakmai fejlődését.  A Lindab oktatások tizenéves múltra nyúlnak vissza, melyek legfontosabb célja a szakmai színvonal folyamatos emelése. 

A világjárvány lecsendesedésével, a 2022-es évben Klespitz Tamásnak, a Lindab Kft. Fejlesztési vezetőjének irányításával újraindítottuk szakmai oktatásait, így idén már fokozott érdeklődés mellett kezdhettük meg a szervezést. A gyárlátogatással egybekötött szakmai képzéseink azt a célt szolgálják, hogy az építőipar jelenlegi, illetve jövőbeli szakemberei, ne csak az építőanyagot, illetve annak alkalmazását, hanem annak gyártási folyamatát és logisztikáját is megismerjék. Az iparág több szegmenséből érkező érdeklődők díjmentesen vehettek részt a számukra legrelevánsabb tematikus képzésekeinken. A bádogos és tetőfedő szakemberek 3 napos elméleti és gyakorlati oktatások keretében sajátíthatták el a Lindab minőségi termékeinek könnyű, gyors és felhasználóbarát alkalmazási lehetőségeit.

 

 

A márkakereskedő partnereink számára indított továbbképzéseken a résztvevők közelebbről megismerhették a filozófiánkat, termékeinket, működésünket, a vásárlói folyamatainkat, valamint a kollégáink közreműködésével betekintést nyerhettek a termékek gyártási és raktározási folyamataiba is. Ezen ismeretek kiváló műszaki alapot nyújtanak mind a kivitelező szakamberek, mind pedig a kereskedő partnereink számára, továbbá amellett, hogy megkönnyítik és gyorsítják a napi munkát, a minőségi termékfelhasználási módok útján építik a piacot.

 

 

Az idei évtől kezdődően újra lehetőség nyílt arra, hogy az aktívan dolgozó szakemberek mellett a felsőfokú szakképzésben, illetve felsőoktatási szakképzésben résztvevő diákok is mélyebb ismereteket szerezzenek a termékeinkről, valamint azok gyakorlati alkalmazási módjairól és lehetőségeiről. Idén két iskola tanulói, a Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Technikum és Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola Intézményegységének diákjai, illetve a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar hallgatói is szép számban részt vettek a képzéseinken. A Lindab Kft. fontos alapelve, hogy a jövő szakemberei gyakorlati oldalról is megismerjék a termékeinket, továbbá munkájuk során a minőséget és az értéket képviseljék majd.

„Az idei évben sok újdonságot tervezünk bevezetni a hazai piacra, ezért is örülök, hogy ilyen szép számban jelentkeztek a képzéseinkre. A jövőre nézve pedig szeretnénk ezen a területen is tovább fejlődni azáltal, hogy bővítjük az oktatások választékát és a célközönségünket, illetve fejlesztjük az elméleti és oktatási tantermeinket. Hiszünk benne, hogy a tudásunkat átadva a partnerinknek, együtt építjük a jövőt!”- emelte ki Kelemen Kornél a Lindab Kft. kereskedelmi vezetője.

2023 első negyedéves oktatásaink számokban: 
• 16 megtartott oktatás
• 106 oktatási óra 
• 301 fő résztvevő, amelyből 
• 32 fő diák, hallgató 

 

#oktatás #szakmaépítése

2023.03.07.