Fő tartalomhoz
Lindab Logo
Choose languge

Nagy levegőt!

A LindabSafe légcsatorna rendszere szállítja a friss levegőt a Tüskecsarnok vendégeinek.

Az újbudai Tüskecsarnok, amely az InfoPark és az ELTE kampuszai mellett helyezkedik el, az ország egyik legmodernebb sportkomplexuma. A professzionális sportolók mellett kiváló környezetet nyújt a szabadidős sportok művelőinek is.

Négy tornaterme szinte az összes zárt térben űzhető sportág művelésére alkalmas. Mindezek mellett kondicionáló termek, világszínvonalú squash pálya, ötven méteres versenyuszoda és tanuszoda, wellness és fitness részleg várja a vendégeket.A négyezer néző befogadására alkalmas központi aréna, amely hazai és nemzetközi sportversenyek színhelye is, jégkészítő berendezésekkel van felszerelve így egyben a jeges sportok otthona is. Az intézmény azonban nem csupán a mozogni vágyókat szolgálja ki, hiszen nagyszabású kulturális rendezvényeket, koncerteket, konferenciákat is rendeznek itt.

tuskecsarnok

Tekintettel arra, hogy a sportközpontot évente több százezren látogatják és egy-egy eseményen ezrek gyűlnek össze, a tervezők és kivitelezők egyik kiemelt feladata volt gondoskodni az impozáns és hatalmas terek - köztük a kétszintes mélygarázs - levegőjének a megfelelő minőségéről és temperálásáról.  A hűtést, a fűtést, a szűrést és az előírt páratartalom beállítást végző gépészet azonban a szellőztető rendszereknek csak az egyik szegmense. Igen körültekintően kell kiválasztani a nagy mennyiségű légtömeg áramoltatásához szükséges vezetékrendszert is. Ilyen mértékű terhelés mellett ugyanis egyáltalánnem mindegy, hogy a hálózat mennyire képes megakadályozni a levegő elszivárgását.

Éppen ezért a Tüskecsarnokot tervező  A&B Stúdió munkatársai már az Expo ’96 Budapestre megálmodott  sportközpont kapcsán is  a légtechnikai berendezések gyártása területén világszerte hírnevet szerzett és nemzetközi referenciákkal rendelkező Lindab Kft. vonatkozó termékeiben gondolkodtak.  Döntésükhöz hozzájárult az a tény is, hogy a belső terek szellőztetését biztosító, komplex rendszert eleve a  Lindab CADvent  3D-s légtechnikai tervező szoftver segítségével alkották meg.  Amikor 2012-ben egy kormánydöntés alapján a bő évtizedig torzóként álló épület befejezéséről született határozott, a Nemzeti Sportközpontok ismét az A&B-vel kötött szerződést. A Csarnokban ma a Lindab Kft. speciális vezetékrendszere, a Linda Safe üzemel. Sőt - a kezdeti elképzeléseikkel szemben -, megrendelésüket még a gyártó motorosan állítható, távirányítható,  8-10 méteres magasságban is használható RCW, továbbá  DAD jelzésű sugárfúvókáira való igényükkel is megtoldották.

tuskecsarnok_1

A Lindab Safe a vállalat mérnökeinek egyedi fejlesztése. Fő erőssége az az U-profilú, duplaperemű gumigyűrű, amit - a hálózat alkotóelemeiként funkcionáló - egyes idomok végén lévő horonyba gyárilag beszerelnek, és acélszalaggal rögzítenek. Az EPDM (etilén-propilén gumi) tömítések, amelyek a rögzítés miatt nem eshetnek le, igen hosszú élettartamúak, hiszen nagyfokú ellenállást mutatnak a környezeti hatásokkal és a hőmérsékletingadozással szemben. Ennek az innovációnak köszönhetően a Lindab Safe eléri a „D” légtömörségi osztályt, azaz a csekély energiaveszteség okán igen gazdaságosan működtethető, az üzemeltető jelentős mennyiségű energiát takarít meg. A légtömeg áramlását, tehát az elszívást és a befúvást biztosító ventilátorok áramfelhasználása 30 százalékkal alacsonyabb, mint a hagyományos megoldások esetében. A hűtő és fűtő gépészet pedig 15 százalékkal kevesebb energiafelhasználással képes dolgozni.

tuskecsarnok_2

Külön figyelmet érdemelnek a Lindab Safe légkezelő rendszerének végpontjai, az anemosztátok. A levegő ezeken keresztül jut be a tartózkodási zónába és ezeken keresztül történik az elszívás is. A Lindab anemosztátjai olyan optimális sebességgel mozgatják a levegőt, hogy megfelelő mértékben megtörténik annak cseréje, ugyanakkor nem romlik a teremben tartózkodók komfortérzete, és a zajterhelés sem haladja meg az előírt mértéket.

Mivel a Tüskecsarnokban az ideális hőmérséklet fenntartása is a légtechnikai rendszer feladata, a fúvókákon keresztül vagy hideg, vagy meleg levegő érkezik. Az előbbi nehezebb, ezért lefelé ereszkedik, az utóbbi könnyebb, tehát felfelé szállna. Az egyenletes eloszlás érdekében a meleget így függőleges irányban gyorsabban, a hideget pedig vízszintesen és lassabban küldik a termekbe. Fontos mozzanat tehát a Lindab anemosztátok megfelelő irányának beállíthatósága. Ennek köszönhetően még olyan speciális problémákat is el tudnak hárítani, mint a műjégpálya felszíne fölött keletkező, a látást zavaró köd eltűntetése. A fúvókák átpozícionálásával ugyanis ez a páraréteg nagyon gyorsan eloszlatható.  

Tekintve, hogy a Lindab Safe anyag- és energiatakarékos, gyorsan szerelhető, biztonságosan és kényelmesen üzemeltethető, tartós rendszer, ezen választás esetén a beruházóknak nem kell nagy levegőt venniük.